ROMA POLGÁRI VÉDELEM

" együtt a nemzeti érdek szolgálatában "

ROMA POLGÁRI VÉDELEM

„Romák egy nemzeti ügyért… részvétel a katasztrófavédelemben”

PROGRAMJA

Mi a jelentősége a Roma Polgári Védelem programjának?

 

Ez a kezdeményezés a magyarországon élő cigány lakosság saját vállalkozói általi fokozott bevonására a katasztrófa készenlétbe közvetlen polgári védelmi jelentőségén messze túl mutat. Nagy mértékben elősegítjük a többségi társadalomba való integrálódást, példát fogunk mutatni a helyi közösségek tudatos önvédelmére, illetve a nagy térségeket veszélyeztető káresemények felszámolásában való országosan kiépített, szervezett, széles körű önkéntes részvételre. Az így felkészült, tapasztalt és megedződött munkacsoportjaink sikeresebben vállalkozhatnak mind a békebeli helyreállítási, újjáépítési, valamint megelőzési – sőt település és térségfejlesztési feladatokra is.

Kiemelt feladatunk és nem utolsó sorban célunk a munkanélküliség és kényszerű tétlenség helyett össztársadalmi, nemzeti ügyet szolgálva az ön ,- és közmegbecsülés szerzése mindannyiunknak és közösségeinknek.

További célunk ezen programunk által az állami katasztrófakezelési feladatokat magasabb szinten megismerve, programban résztvevők elsajátítva szakmát szerezhetnek, sőt a biztonság szolgálatában stabil álláshoz, folyamatos jövedelemhez is juthatnak.

Mindezzel elősegítve a Roma Polgári Védelem vezeti és irányítja a feladatokat, mint polgári védelmi szervezet.

 

A programnak kiemelt jelentősége van, mivel :

 

A védekezésre való felkészítés és felkészülés a megelőzés közösségformáló erővé válhat.

A kezdeményezés még további, számos a közösség és társadalomformáló tevékenységben nyilvánulhat meg.

Bűnmegelőzési szerepe egyértelmű már azzal, hogy értelmes, társadalmilag hasznos elfoglaltságot ígér a legelesettebbek számára is.

Szervezett munkaerőt biztosít a közhasznú foglalkoztatási programokhoz.

Közvetít a roma vállalkozók és az Önkormányzatok, állami szervek, szervezetek között.

A –  leendő  – együttműködő partnereinkkel mint pl. a Magyar Polgári Védelmi Szövetség, a Magyar Tűzoltószövetség, az Országos Polgárőr Szövetség, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a KARISZ, … és még sorolhatnám, végül, de nem utolsó sorban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság támogatásával – rendszeresen – keressük a hazai és a nemzetközi pályázati lehetőségeket, felzárkóztató programokat és jelezzük a Roma Polgári Védelem által nyilvántartásba vett vállalkozások felé a munkalehetőségeket.

Célcsoportokra lebontott lakosság felkészítő programokat terjesztünk, előadókat képezünk és biztosítunk a veszélyhelyzeti, illetve polgári védelmi felkészítésekhez.

Felkaroljuk, publikáljuk a jó kezdeményezéseket, megoldásokat.

Önállóan képezzük ki a – saját állományunk számára – a biztonsági embereinket, akik a Rendvédelem Kft. –n belül alapjában személy ,- és vagyonőri OKJ-s minősítést szerezhetnek, majd a sikeres vizsgát követően rendészeti képzésen vehetnek részt.

A továbbiakban azon személy ,- és vagyonőreink az R – Security Biztonsági Szolgálatban kerülnek foglalkoztatásra, akik nem kerülnek besorolásra a rendészeti képzésre.

 

Mindez által sem oktatási, sem foglalkoztatási szempontból sem elvethető a kezdeményezésünk, hiszen a Roma Polgári Védelem foglalkoztatni fogja azokat az embereket, akik megfelelnek a követelménynek, illetve eredményesen sikeres vizsgát tesznek az OKJ-s képzésen.

 

Az előzőekben tevékenységeinkkel mintát szeretnék adni a többségi társadalom szolgálatára a civil kezdeményezésekben, a helyi közösségek alakításában.

Mikor és milyen események alkalmával van szükség a polgári védelem bevonására?

~  Árvíz

~  Belvíz

~  Veszélyes anyagok szállítása

~  Sugárveszély

~  Földrengések

~  Talajsüllyedés

~  Járványok

~  Meteorológiai eredetű veszélyeztetettség

~  Háborúból fennmaradt, fel nem robbant bombák

~  Terrorizmus

 

A „Romák egy nemzeti ügyért… részvétel a katasztrófavédelemben” programjában mind a tizenkilenc megyét érintően, de regionális felosztásban kialakított szervekkel ellátva több tízezer embernek, azaz roma embereknek, családoknak fog munkát, illetve megélhetést biztosítani a saját vállalkozóinak aktív és széles körű bevonásával.

Nagyon fontos és szeretném megjegyezni és hangsúlyozni, hogy az érintett területek – amely teljes egészében a Magyar Köztársaság közigazgatási területére kiterjed – kapcsolattartásának, illetve katasztrófahelyzet esetén a riadóztatás érdekében a szervezési feladatokat az erre a célra létrehozott, szintén országosan kiépített Ügyeleti Szolgálat, a szervezési, igazgatási feladatokon túl a koordinációs feladatokat a Regionális Igazgatóságok látják el.

 

 

Mátray Attila

Roma Polgári Védelem

országos parancsnoka

 

 

Asztali nézet