ROMA POLGÁRI VÉDELEM

" együtt a nemzeti érdek szolgálatában "

*3.§*

 

(1) Az RPV célja: a Magyar Köztársaság Alkotmányában rögzített jogokra és kötelességekre figyelemmel a Polgári Védelmi, a Katasztrófavédelmi törvényekben vonatkozó, Genfben 1949. augusztus 12-én kötött nemzetközi egyezmények I. és II. kiegészítő jegyzőkönyvében megjelölt polgári védelmi, katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásában való közreműködés.

 

(2) Az RPV közhasznú tevékenységet végezve közreműködik a Magyar Köztársaság állampolgárainak polgári védelmi, katasztrófavédelmi és egyéb humanitárius védelmi feladatokra való felkészítésében, védelmük szervezésében azzal a céllal, hogy az állampolgárok képesek legyenek önmaguk, családtagjaik, embertársaik életét, vagyontárgyait eredményesen oltalmazni, menteni elemi csapások, természeti és ipari katasztrófák, valamint fegyveres konfliktusok esetén.

 

(3) Az RPV célkitűzéseinek megvalósítása során közhasznú tevékenységét összehangolja és szoros együttműködést, érdekközösséget alakít ki a különböző jogszabályokban megállapított katasztrófavédelmi, polgári védelmi feladatokat ellátó országos és területi szervekkel, fővárosi, megyei és helyi védelmi bizottságokkal és szervezetekkel. Törekszik a katasztrófavédelmi, polgári védelmi, az épített és a természetes környezet biztonságát felvállaló, továbbá a szervezetek, alapítványok, csoportos és magánkezdeményezések tevékenységének összehangolására és segítésére.

 

(4) Az RPV célkitűzése, hogy a katasztrófa- és a polgári védelmi feladatok végrehajtására önkéntes ”önvédelmi” szervezeteket hozzon létre és készítsen fel a BM OKF által meghatározott követelmények szerint.

 

(5) Az RPV kifejezetten törekszik arra, hogy tagjain kívül mások is részesülhessenek közhasznú szolgáltatásaiból. Ezen szolgáltatások az RPV-n keresztül vehetők igénybe. Ennek módjáról az RPV Elnöksége az érdeklődők számára szóbeli, igény esetén írásbeli felvilágosítást nyújtanak. Folyóiratában rendszeresen, de legalább félévenként tájékoztatja tagjait és a tájékozódni kívánókat.

*4.§*

 

(1) Az RPV fő feladata segíteni az emberi élet és az anyagi javak (a nemzeti vagyon) védelmét. Tevékenységét elsősorban a megelőzés terén fejti ki.

 

(2) Az RPV közreműködik a lakosság polgári védelmi és a helyileg előfordulható katasztrófák elleni védekezésre való felkészítésében.

Részt vesz a lakosság ilyen jellegű tájékoztatásában, tájékoztató anyagok kidolgozásában, kiadásában és terjesztésében. Tervszerű propaganda tevékenységet fejt ki az állampolgárok körében a polgári védelmi és katasztrófavédelmi feladatok önkéntes vállalására, elsajátítására.

 

(3) A feladatai megvalósítása során megkülönböztetett figyelmet fordít az ifjúság polgári védelmi, katasztrófavédelmi ismereteinek megalapozására és továbbfejlesztésére. Közreműködik az ifjúsági katasztrófavédelmi, illetve polgári védelmi versenyek szervezésében és lebonyolításában.

 

(4) Összefogja, segíti és összehangolja a polgári védelmi és katasztrófavédelmi feladatokat felvállaló, az emberi élet, az egészség és a nemzeti vagyon védelmét, mentését célkitűzéseiben szerepeltető, a háborúk polgári áldozatainak emlékét őrző, szellemi és tárgyi emlékeit óvó, a természetes és az épített környezet biztonságát felvállaló önkéntes társadalmi szervezeteket, alapítványokat, csoportos és magánkezdeményezéseket. Támogatja tevékenységüket, - kérésükre, igényeik szerint – a polgári védelem, illetve katasztrófavédelem akár hazai, akár külföldi, hivatalos és társadalmi szervei, továbbá a gazdálkodó szervek előtt.

 

(5) Minősített időszakokban, valamint az azt el nem érő súlyosságú, egyéb veszélyhelyzetekben segíti az önkormányzatok, polgári védelmi, és katasztrófavédelmi szervezetek lakosságvédelmi, mentési, ellátási és egyéb feladatait, tevékenységét.

 

(6) Együttműködve az állami és társadalmi környezetvédő szervezetekkel közreműködik a természetes és a mesterséges környezetünk védelmével kapcsolatos felvilágosító-szakpropaganda, valamint a védelmi és ideiglenes helyreállítási feladatok tervezésében, szervezésében és megvalósításában.

 

(7) Felméri a háborúk polgári áldozatainak emlékhelyeit, emlékműveit, emléktábláit. Az illetékes önkormányzatokkal és társadalmi szervezetekkel szoros együttműködésben tervezi, szervezi ezek nyilvántartását, karbantartását, a hagyományok ápolását és a megemlékezéseket. Kiemelt figyelmet fordít e tekintetben a tanulóifjúság és az ifjúsági szervezetek körében végzendő felvilágosító és mozgósító munkára.

 

(8) Ápolja a polgári védelmi hagyományokat. Támogatja szakszervezeteivel kapcsolatos tudományos kutató és PR tevékenységet. Ismeretterjesztő jellegű szakfolyóiratot és szakkiadványokat jelentet meg.

 

(9) Felkérésre közreműködik minden olyan humanitárius tevékenységben, amely összhangban van az RPV céljaival és lehetőségeivel.

 

 

Asztali nézet